melyet 2008-ban nyitottuk meg Budán a XI.kerületben a Kosztolányi Dezső tér mellett a Bukarest utcában, azzal a céllal, hogy a masszázs minden gyógyászati, szellemi és kozmetólógiai pozitívumait elérhetővé tegye mindenki számára.
Meleg aroma-, Bőrápoló-, Aromaolajos-, Lávaköves-, Mézes-, Csokoládé-, Svéd-, Iszap-, Fejmasszázs
Egészség pénztári térítés, SzÉP kártya elfogadás, Erzsébet kártya
Ez a hely egy sziget. A nyugalom, a kikapcsolódás, de leginkább a centik elvesztésének szigete. Ismerd meg Te is e sziget „csodáját„ és a „három nap” titkát!.
Az a hely, amely a nyugalmat és a kiegyensúlyozottságot teremti meg a rohanó életben. A kezelések ideje alatt mintha egy teljesen „más világba” kerültem volna, ahol minden a testi, lelki egyensúlyról és nem a teljesítményről szól.
A terhességem után rengeteget diétáztam, mozogtam, dvd-kre tornáztam. Le is ment pár kiló, csak nem onnan, ahonnan én akartam. A hasamból képtelen voltam fogyni. Már az első alkalommal, amikor beléptem a szalonba, éreztem, hogy jó kezekben vagyok/leszek.
Remek hely, a masszőr nagyon tudja a dolgát, egy kezdődő gerincsérvvel érkeztem és pár hónap kezelés után nyugodtan sportolhatok is. Köszönöm.
Nagyon igényes a szalon és a masszőrön érezni, hogy profi és tényleg az a célja, hogy segítsen megvalósítani a kitűzött célt! Szerintem ez elég ritka manapság… Nem csak “elvégzi a munkáját” abban a másfél órában, hanem segít a tanácsaival is.